Szentendrei Civil Műhely

Alábbi cikkünk összefoglalója a Szentendrei Civil Műhely "Szentendre képünk" címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésének. A műhelybeszélgetés vitavezetője Szokolszky Ágnes, az összefoglaló készítője Mitró Katalin volt. E beszélgetés anyaga megjelent, további műhelyek (szociális arculat, kulturális intézmény-rendszer, lakáshoz-jutás, várostervezés, érdekérvényesítés) írásos anyagával együtt a Szentendre 2000 című kötetben. (Kiadta a Szentendrei Civil Műhely - hozzáférhető szabadter@freemail.hu emilen történő megrendeléssel).

Szentendre képünk

A műhely a következő kérdések mentén próbálta a témát megközelíteni:

milyen típusú a városhoz való kötődése a véleményalkotónak

milyen kép jelenítődik meg, ha Szentendrére gondol

milyen szubjektív várakozás fogalmazódik meg a várossal kapcsolatban

mi az ami nagyon hiányzik a szubjektív Szentendre képből, mivel lehetne jobbá tenni

A Szentendre kép elemzésekor olyanfajta sűrített fogalommal találjuk szembe magunkat, amelynek kapcsán hangot kap sok érzelmi tényező és intellektuális értékítélet egyaránt. A téma kapcsán természetesen megfogalmazódik, hogy a személyes értékítéletek és viszonyulások alkotják ezt a képet és így az rendkívül szubjektív. Amellett hogy a véleményalkotók széles körű megkérdezésére természetesen nem vállalkozhattunk, a kérdés elemzése ugyanakkor abból a meggyőződésünkből építkezik, hogy az egyes Szentendre képek felszínre hozása is adalékul szolgálhat a közös kép megfogalmazásához, ill formálásához.

"Van aki számára nem helyhez kötött az identitás, mert bárhol érezheti úgy hogy otthon van. Van aki a szülőhelyre esküszik, mert szerinte csakis ott élhet teljes életet az ember, ahol született. Van, aki lakhelyet, s otthont választ. Tudatosan keresi azt, ahol élni tud, ahol meg tudja valósítani amit elképzelt. Ez a hely pedig nem lehet akárhol, ez egy kitüntetett hely. Lehet hogy éppen Szentendre!?"

A kialakult Szentendre kép tekintetében az egyik választóvonal az itt lakók és a nem itt lakók, csak ide látogatók között nyilvánul meg. A nem itt lakók számára a város epizód-hely, s így szükségszerűen töredékes Szentendre képpel társul. Az viszont, hogy éppen milyennel, ez Szentendre számára sem lehet mellékes, hiszen a város megítélése nagy részben ezekből a külső ítéletekből származik. A csak idelátogatók véleménye pedig jó és rossz élményeket, elemeket, képeket vegyesen tartalmaz. Amennyire ez a jelenlegi vizsgálódásból kideríthető volt, a pozitív Szentendre képek rendre a múltbeli kellemes, nyugodt, bensőséges városhoz kapcsolódtak.

"Akkor jöttem ki ide, ha valami miatt rossz kedvem volt és egyedül akartam maradni, vagy ha egy lányt akartam "megfűzni", akkor kihoztam Szentendrére...Ennek már 8-10 éve, azóta ha itt járok is inkább sietek, ami jellemzi a várost."

Ezzel szemben a jelenlegi kép többnyire arra reagál, mintha a városnak nem lenne (már) autentikus arculata ("ez egy felfordult város"), hanem dominál a turisták számára "csinált", mű (szuvenír) város jelleg. A negatív kép legszélsőségesebben úgy fogalmazódik meg, hogy "Szentendre nincs is" (nincs genius loci).

"Abban a rohanásban amiben élek, és minden iszonyú gyorsan változik, szinte időről-időre újra kell fogalmaznom önmagamat is. Ki vagyok én, mi vagyok én?...

A másik választóvonal az itt lakók csoportján belül látszik kirajzolódni, egyrészt a régóta itt lakók, másrészt a nemrég betelepültek között. A szemléletkülönbség lényege, hogy míg a régóta itt lakók romló tendenciaként élik meg a város átalakulását, közelmúltját és jelenét, és ambivalens kötődést fogalmaznak meg, addig a később betelepültek (minden vegyes érzés ellenére is) sokkal pozitívabb képpel rendelkeznek.

A régebben itt élők feltehetően frusztráltak amiatt, hogy át kellett élniük a város átalakulását és vele a régebbi Szentendre értékeinek széthullását (kisebb, összetartóbb közösség stb) és ezzel párhuzamosan érzékelniük kellett e folyamattal szembeni hatásgyakorlás egyfajta képtelenségét. E rossz érzések sajnos időnként a betelepülők elleni személyes támadásokban jelentkeznek, ami a kommunikációt  alkalmanként megbénítja a lakosok között.

"Hogy mit jelent szentendreinek lenni, nem tudom. Van-e szentendrei identitás? Kérdés számomra is. Olyan háromszor-négyszer éltem át a Fő tér lekövezését, és hogy mindig egy kicsit veszített a hangulatából mire elkészült..."

Az újabban betelepültek pozitívabb képe mögött nyilvánvalóan meghúzódik az, hogy többnyire (bár nem minden esetben) tudatos választás eredményeként jöttek ide (esetleg vágyakozás után) és nem tapasztalhatták, hogy régebben milyen szempontból volt "jobb" a város. Ők még mindig találnak olyan részleteket a városban (romantikus, nyugodt, bensőséges helyek), amelyek igazolják az ide költözésüket.

a Szentendrére költözés motivációjaként kerül megnevezésre:

kisvárosi hangulat és életforma

nyugalom

különleges természeti adottságok

tiszta környezet

gyermeknevelés ideális helyszíne

várostörténeti hagyományok

személyes aktivitás/befolyás lehetősége

művészetek városa

Az itt lakók számára ugyanakkor ismertek olyan helyi közösségek, amelyek jelentős vonzerővel (ill megtartóképességgel) rendelkeznek és amelyről a nem itt lakóknak nincsen tudomásuk. A probléma az, hogy ezek a közösségek igen szórványosnak mondhatók a városban. Többször megjelenik véleményként, hogy a város nem elég élő. Bár egy húszezres kisvárosi közösség jó adottságokkal rendelkezne élő közösségi kapcsolatok kiépítésére, mégis ritkásak  az itt lakó emberek kapcsolódási, interakciós hálói.

"Régen a Fő téren reggel nyitottak a kis üzletek, mindenki köszöngetett egymásnak, ébredezett a város, úgy élni kezdett a tér. Egész nap nagy nyüzsgés volt, jöttek-mentek a helyiek a kis boltokban. Ma a  szentendreiek többsége talán be sem jön a belvárosba, ami persze a Bogdányi utca rettenetéből is fakad"...

Szentendre kapcsán erőteljesen megfogalmazódik a tipikus bejáró életforma mindenfajta szélsősége, pl hogy valaki ittlakóként sem feltétlenül él benne a városban, hogy Szentendre bizonyos szempontból csak egy alvóváros, hisz a többség csak szálláshelyül használja stb.

"Ha analógiát keresnénk Szentendrére, a belváros megszemélyesíthető lenne egy öreg szerb pópa személyében, míg a külső városrészek még fiatal gyerekek vagy kamaszok. Ha így nézzük, Szentendre jövője azon múlik, hogyan tud szót érteni a fiatal kamasz az öreg pópával, ill a pópa hogyan tudja átadni tudását a fiataloknak."

Ha organizmusként fogjuk föl a várost, akkor nyilvánvalóak a funkcionális zavarok, a külső városrészek laza, ill "gátolt" kapcsolódása a belvároshoz, a "vérkeringési" ill információáramlási zavarok, az ide látogató (tömegek) itthontalansága, az innen eljárók város "fölötti" létezése stb.

"Szentendre egyik sajátossága, hogy nagyságrendileg a magyar településekhez viszonyítva nagyfokú a nyitottsága, ami a beáramló lakosság városra való visszahatásából ered. Speciális adottságainál fogva, helyenként egyetlen új ember, új szereplő szinte rögtön hatással tud lenni a városra. Ha így tekintjük, Szentendre humán potenciálja nagyon nagy, bár nyilvánvalóan nem mindegy hogy a város iránti alkotó emberi energiákat a város hogyan tudja lekötni"...

Összességében elmondható, hogy a városnak égető szüksége lenne olyan (informális és formális, intézményes és egyéb) lehetőségek támogatására, olyan "közösségi technikák" keresésére, amelyek segítik a lakosok integrálódását a városi folyamatokba, segítik a hírek, információk eljutását, és sokfajta kommunikációs lehetőséget nyitnak a különböző fajta vélemények, kérdések, tisztázatlanságok ill konfliktusok kifejeződésére és egyben feloldására.

A sokszínű Szentendre képből azonban az is kiderül, hogy a városunk izgalmas közeg, amely a konfliktusok ellenére gazdag és sajátos életlehetőségeket kínál. A város ugyanakkor mint környezeti- emberi közeg olyan adottság, amely behatárolt feltételeket szab az itt lakóknak, másrészt viszont az itt lakók formálják is az itteni életfeltételeket.